A 30Y zenekar hivatalos fóruma

[beckzoli]

30Y
Magyar Narancs


- A Csészényi Tér megjelenése után kezdett igazán ismertté válni a 30Y, nagyjából ez volt az az időszak, amikor egyre többen kezdtek járni a koncertekre. Volt olyan kézzelfogható pillanat, amikor éreztétek, hogy most már tétje van a koncerteknek?

beckzoli:
Sose játszottunk tét nélkül. De nem akarom átitatni valami pátosszal vagy elhivatottsággal ezt a kimondást. Mert arról van szó, hogy tétnek nem valami rajtunk kívülálló dolognak való megfelelést gondolok el. Nem leskelődtünk a színpad széléről, hogy „hú, mennyien vannak”. Nem mentünk fel soha azért, hogy bizonygassuk, mennyire vagyunk jók. Zenélni szoktunk, együtt zenélni. Számunkra az a tét, hogy csinálunk valamit együtt, vagy sem. Nem flegmán, nem arcoskodva, nem szemlesütve vagy szerényen. Csak zenélve. Persze tele kétséggel és magabiztossággal.

Endy:
Ezek leginkább lépcsők, amiken lépdelsz felfelé. Mindig van egy konkrét aktualitásod, amikor eggyel magasabb fokról tudsz lenézni arra, amin már végigjöttél, de nincs egyetlen kézzelfogható pillanat sem, ami fémjelezné az egész utadat. Az első fellépés nekünk ott és akkor éppolyan fontos volt, mint amikor összeállt az első komoly turnénk, amikor először jutottunk ki külföldre, amikor menedzsment került a zenekar mögé, amikor rácsodálkoztunk, hogy kaput kell zárni, mert teltház van, vagy amikor megkerestek minket, hogy önálló koncertfilmet forgatnak a Volt nagyszínpados, főműsoridős fellépésünkről. Nem a tét a kérdés, az mindig van, és talán nem is a tét nagysága. Hanem az, hogy tudod-e mindig emelni, lesz-e még újabb lépcsőfok. Attól marad meg izgalmasnak kifelé is és befelé is egy zenekar.

- Két éve a Muse előzenekara voltatok, idén pedig a nagy fesztiválokon (például VOLT Nagyszínpad) már a fő idősávban léptetek fel. Van ennek ösztönző, stimuláló hatása, vagy ezek is ugyanolyan koncertek, mint bármelyik klubkoncert?

Endy:
Ezek pontosan olyan lépcsőfokok, amikről beszéltünk. Valahogy úgy képzeld el, mintha hajtogatnál egy papírrepülőt, telefirkálva történetekkel, dalokkal, érzésekkel, szóval mindennel, ami te vagy, és eldobnád ott fent. Te is ugyanaz vagy, meg a papírrepülő is, de egész más távlatokba jut el, és te is nagyobb slunggal hajítod el, ha több ezren nézik, ahogy száll. Ez baromi jó érzés. De ha sok ilyen van, akkor arra gondolsz, hogy az emberek talán már csak azt látják, hogy milyen szépen száll, nem is azt, hogy mi van ráírva. Ilyenkor szoktunk visszavágyódni a pár száz fős, meghitt klubkoncertekre, ahol fél méterre egymástól izzadunk össze a közönséggel. Persze csak arra az időre, amíg ránk nem tör megint a fékevesztett szabadság utáni vágy. Valahogy az őszi-tavaszi turnék és a nyári nagy fesztiválok egymás komplementerei nálunk. Most azért epekedünk, hogy végre mehessünk már a füstös kocsmákba, májusban meg azért fogunk, hogy végre friss levegőt szívhassunk. Nem egyszerű ez nálunk.

- Kezdetben még Körök néven működött a zenekar más tagokkal, aztán 2000 környékén állandósult a mostani felállás és a név. Több interjúban is úgy beszéltek erről az időszakról, hogy akkor még egy ártatlan, elég rossz zenekar voltatok. Mikor jött el az a pont, amikor elkezdtetek komolyabban zenekarban gondolkodni, tudatosabban írni, meghangszerelni a számokat?

beckzoli:
A zenekar az én alapvető azonosságom. Akkor se gondoltam hobbinak a dolgainkat, amikor senki nem tudta rajtam kívül, hogy van zenekar, amiben játszom. Ha visszafelé értékelsz, persze lehetsz kritikus magaddal szemben: tényleg nem voltak elég jó dalok, vagy jó dalok voltak, de nem tudtuk igazán eljátszani. De nagyon fontos volt ez az alakulástörténetünk szempontjából, és talán nem is a zenéről van itt szó: a Játszótérben [Gradvolt Endre és a Bóra-testvérek triózenekara] és az emlegetett Körök-ben [a Beck-testvérek zenekara] nagyon nyitott fickók találkoztak. Szép lassan megtanultuk, hogyan kell úgy együtt lenni egy alkotó közösségben, hogy a kompromisszumok ne rossz alkuk legyenek. Na, ez lett a 30Y. Persze kényelmes az a pozíció, ahonnan újraírhatom a múltat: mert végülis nem ott ért véget a történetem, hanem ott kezdődött, nem vagyok önigazoló nosztalgiára kényszerítve, mert még mindig inkább gondolkodom előre, mint visszafelé.

- Hazai viszonylatban elég gyors tempóban adtátok ki a lemezeket, a Csészényi Tér és a Semmi Szédítő Magasság, valamint utóbbi és a No. 4 között is nagyjából egy év telt el. Ez a termékenységnek köszönhető vagy annak, hogy folyamatosan újítani akartátok a koncertműsort?

beckzoli:
Kevés volt benne a tudatosság. A dalok meg a zenei hangulatok tolakodtak, mi meg hagytunk nekik szabad utat.

- Nekem úgy tűnik, hogy a Csészényi Térhez képest a Semmi Szédítő Magasság lemezen kezdtetek "érettebben" dolgozni a dalokon. Sokkal egységesebb és direktebb album, mint az elődje.

Endy:
Az egy furcsa vízválasztó album. Nem voltak felhalmozott dalaink a korábbi időkből, mint az első lemeznél, ami tulajdonképpen egy keresztmetszet volt az első négy évünk anyagából. Nem teszteltük élőben már fél évvel a felvételek előtt a számokat, mint a második lemezünknél, hogy lássuk, mi az, ami működik. Egyszerűen beültünk műhelymunkázni hónapokon át a próbaterembe, és utána (mert ráadásul ez volt az első rendes stúdióalbumunk) ugyanezt tettük profi hangmérnökökkel, csöves mikrofonokkal, effektekkel, válogatott kütyükkel a stúdióban is. Néhol talán túl is dimenzionáltuk a hangzásvilág és a felvételi körülmények fontosságát, ami lecsippentett a dalok dalszerűségéből, és inkább a kompozíciók irányába vitte el az anyagot. Viszont öt héten át egy albérletben éltünk Budapesten, szinte gimis kollégiumi hangulatban, olyan „diákcsínyeket” kitalálva, mint a C64-es hangmintákból álló dal, a hamiskás, röhögcsélős gyerekkórus-betét, vagy a vidám dixielandes trombitaszóló a leglesújtóbb dalunk végén. Írtunk közös dalszöveget a Zolival, házasítottuk a másfél perces punkszösszeneteket a slágeres popdalokkal és a hatperces rockballadákkal. Gyakorlatilag fricskát mutattunk bárminek, ami kapcsán komoly elvárásunk lehetett volna egy megfontolt rocklemeznél, mégis valahogy összképében ez lett a legkomolyabb tónusú, legösszetettebb albumunk. Kiküszöbölt egy csomó olyan dolgot, amit hibaként éltünk meg az első két lemezen, és teremtett egy csomó olyan csapdát, amiből már csak a következőnél tudtunk kimászni. Ahhoz, hogy később spontán rátaláljunk azokra könnyed, szellős dalokra, amiket itt még csak fogcsikorgatva kerestünk, a Semmi szédítő magasság összes túlzó rezdülésére szükségünk volt.

beckzoli:
Igen, mert a csészényi tér után láttuk, ahogy jönnek a skatulyák kívülről, azok, amikben mi nem hiszünk. És közben csináltuk a semmi szédítő dalait, amiknek semmi közük nem volt ahhoz, amiket rólunk gondoltak, írtak. Az IHM-mel való zenei barátságunkat ennek a lemeznek köszönhetjük például, ahogy sok olyan ismerőst is, akik egyébként elzárkóznak az ún. alternatív szcénától. Szóval fontos lemez volt, leginkább azért, mert a 30Y-hoz kötődő elváráshorizontot jelentősen tágassá tette. Nem kellett egy elképzelt 30Y-ba bezáródnunk, vagy megfelelnünk annak: a mi megfelelésünk ez a nem-megfelelés lett.

- Én úgy éreztem, hogy mintha a No.4-re találtad volna meg teljesen a saját hangodat. Lett egy felismerhető világ, tipikusan hazai életképekkel, szituációkkal, félig komoly, félig kikacsintós szövegekkel.

beckzoli:
A Semmi szédítő magasság bármennyire is koncepciózus volt, tele izgalmas zenei fordulatokkal, valahogy hiányérzetet hagyott bennem. Miközben nagyon inspiráló lemez, olyan, amilyenben sosem lett volna részem a 30Y nélkül. Én a dalokban vagyok otthon: ostoba, ügyetlen dalokban sokszor. A negyedik lemezt talán emiatt érzem a sajátomnak. Vannak korlátaim, jelentős korlátok, amiket nagyon szeretek áthágni, a No. 4-ben inkább sikerültek ezek a határátlépések úgy, hogy felismerem magamat közben.


- Még néha most is előjön a jól ismert közhely a zenekarról szóló kritikákban, hogy a 30Y csak egy újabb Kispál vonalon mozgó együttes. Nyilván ez nem állja meg a helyét, mert sokkal gitárcentrikusabb a zene, és sokkal nagyobb az angolszász zenekarok hatása, mint a Kispálban.

beckzoli:
Nem vitatkozunk.

- A szövegek miatt szoktak még előhozakodni Lovasi hatásával, talán a soráthajlások és a népdalszerű, kántáló énekhang miatt. Ez mennyire zavar téged?

beckzoli:
Inkább képzelem folytonosságnak ezt a viszonyt: állandóan perlekedő folytonosságként. És ezt a folytonosságot sokkal kevésbé ismerem fel ilyen formai-stiláris elemekben. Inkább abban, hogy a Lovasi-szövegek olyan módon működtek – főként a 90-es években –, hogy maguk alkották meg saját ideológiai keretüket. Nem pedig beleírtak valami alkotói ideológiába, ahogy ez a magyar dalszövegeket általában jellemezte és jellemzi máig. Látod, ezért is furcsállom azokat a kategóriákat, amikkel rendezik a zenekarokat. Mert a lényegi eltéréseit a szöveghez való viszonynak én ilyenekben látom. Engedem a szavakat, hadd írják magukat a papírra. Nem akasztok a sorok nyakába kenderkötelet, gyeplőt, hogy arra menjenek, amerre én mondom nekik, mert akkor tudom, merre tartanak. Engem meg nem az érdekel, amit tudok, hanem az, amit nem. A szövegeim az én nem-tudásaim.

- Nem tudom, érdemes-e beszélni az ártatlanság elveszítéséről, mert úgy tűnik, hogy az még mindig megvan bennetek.

beckzoli:
Sosem voltunk ártatlanok, és persze sosem vesztettük el. Szeretem, ha rám találnak a dolgok, és nem nekem kell keresgélni. Az meg nem megy bezárkózva, úgy, hogy elfelejted a csodálkozást.

Endy:
Tényleg nehéz ezt fekete-fehérben nézni. Az ártatlanság nem egy kontúros dolog. Ha egyáltalán az ártatlanság a jó szó. Idővel meg kell tanulnod, hogyan hagyd leperegni magadról azt, ami nem számít, és emiatt néha félsz, hogy elsikkadsz azok felett is, amik pedig igazán számítanának. Hogy a legfontosabb dolgok változatlanul maradtak meg bennünk, az talán abból látszik, hogy lassan tíz éves zenekar vagyunk, és még mindig tudunk félni, hogy elveszítjük azt, amiért zenélni kezdtünk – holott nem tudnánk megmondani, hogy pontosan mi is az. Vagy, hogy ennyi idő után is jönnek oda hozzánk koncertek után beszélgetni új rajongók azzal, hogy mennyire örülnek, mert egyáltalán nem ilyennek képzeltek el minket. Akkor kell lennie valaminek még ott, ami nem szokott ismérve lenni a csillogó headliner zenekaroknak. És akármi is az, jó, hogy ott van. Bár, a csillogásról meg annyit, hogy aki odajön hozzánk, és kellemesen csalódik, miután beszélgettünk, azért mégiscsak akkor jött oda hozzánk, amikor még másnak képzelt el. Vagyis nem a képzelt ártatlanság vonzotta oda, hanem a csillogás. Egy dobverő, egy aláírás, egy közös fotó, bármi, ami külcsín. De ezt nem iróniából mondom. Csak arra gondolok, mint amire a Zoli. Mindenki olyan dolgokra tud csak rátalálni, amikre igénye van, és amik benne is ott vannak. Hogy bennünk mit látnak a rajongóink, az tulajdonképpen csak annak a tükre, hogy magukban mit keresnek.

- Erről már szó volt korábban: a pécsi zenei háttérről mi a véleményetek? Tényleg lehet erős zenei színtérről beszélni, előnyt jelenthet-e egy zenekarnak, ha Pécsről jön?

beckzoli:
Előnyt jelent az, ha olyan városban élsz, ami neked való. Hogy tudsz sétálni benne az ott lakó ismerősségével és rácsodálkozó turistaként. Ha mászkálok a városban, még mindig azon kapom magam, hogy az épületek homlokzatait bámulom, és még mindig nem ültem az összes kocsmában.

Endy:
Ez is csak olyan „ami a réven, az a vámon” dolog. Eleinte előny, hogy mindentől távol, burokban zenélhetsz. Csak a barátság és a dalok vannak. Meg több tucat inspiráló helyi zenekar, pezsgő egyetemi élet, és három-négy hagyományteremtő példa előtted, hogy innen nézve is tárva-nyitva az országos ismertség kapuja. Aztán kezdesz valamit elérni, és már kezded pontosan tudni, mi az a több, amire vágysz, de amitől az ország déli peremén, haldokló klubélettel, produkciós irodák meg kapcsolati tőke híján valahogy fényévekre vagy. Csak az Olimpiában [Pécs uránvárosi lakótelepének kultikus szocreál épületegyüttese], ahol mi próbálunk, legalább húsz fiatal zenekar van még. És ez tök jó dolog. A szembeszomszédunk most költözik fel Budapestre, ez meg tök rossz dolog. Nem Pest miatt, és nem is azért, mert két év alatt elérték Pécsen azt, amit szerintük lehetett, és már nem hisznek benne, hogy innen van hová út. Hanem azért, mert ez általános példa arra, hogy egy vidéki városban egy zenekar technikai okok miatt idővel elveszti a naiv idealizmusát, és nem tudja kivárni, amíg kinőnek az ottani gyökereiből az ottani hajtások, hanem fogja magát, és átülteti egy teljesen új cserépbe az egész életét. De nem tudom. Talán ebben sem a látványos kiemelkedések vagy a kevésbé látványos illúzióvesztések számítanak, hanem az, ami közöttük van. Pécsen sokan hisznek abban, hogy ez lehet az életük. Még nem értek el benne biztos nyugvópontra, de még nem is tettek le róla, hogy elérhetnek. Lebegnek félúton, és ennél jobban semmi sem pezsegtetheti őket.

beckzoli:
Azt hiszem, nagy látványosság tényleg nincs. Onnan lehet tudni az Olimpiában, melyik zenekar hogyan halad a dolgaival, hogy mennyit pakol. Mi császárok vagyunk, többet pakolunk másoknál.


- A folyamatos klubkoncertezés, fesztiválozás nem őrli fel darab idő után a zenekar kreatív energiáit?

beckzoli:
Amennyit elvisz, legalább annyit hoz. Nagyon közhelyes ez, azt hiszem, mégis az történik, hogy mára olyan felszabadultsággal tudunk zenélni, hogy az az egymásra találásunkat segíti akkor is, amikor nem koncertezünk. Ha lemegyünk a próbaterembe, ezek a koncertek jönnek velünk, olyan apró örömökkel, hogy a koncertekre utazó hűtőtáskában, ami ott hever a holmik között, találunk egy fél üveg vörösbort, vagy valami rövidet.

Endy:
És ha a másik oldalát nézzük, ott van az, hogy mindig van megmutatnivalónk, és emiatt mindig lehet valamire izgalommal várni. Ha dolgozni érkezünk haza egy koncertről a próbaterembe, akkor arra, hogy megmutassuk egymásnak a felgyűlt apró ötletmorzsákat. Ha meg már túl sokáig gubbasztottunk a próbateremben, akkor arra, hogy megmutassuk a közönségnek, hogy milyen dalok nőttek ki ebből. Mint minden működőképes dolognak, ennek is kellett egy rendszer. Hogy legyenek véges turnéidőszakok, legyenek véges ötletelgetős, dalírós periódusok, meg legyenek olyan hetek, amikor egymás közelébe se megyünk, mert mindenki családozik, nyaral, létezik a zenekaron kívül. A zenélés az életünk legnagyobb szelete. De nem a kizárólagos szelete. Az csak motivál, és nem felőröl, ha sok munka van vele. A csapda inkább abban rejlik, ha nem tudod a többi, neked fontos szelettel összhangba hozni a zenélést. Mert színpadra állni és dalokat írni soha nem vagyunk fáradtak. De hazamenni és otthon lenni néha igen. Az pedig, hogy kreatív lehetsz valamiben, otthon gyökerezik, nem a próbateremben.

- Az hogy a pécsi egyetemen tanítasz a zenekar mellett, az mennyire jelent kettős életet? Nem arra lennék kíváncsi, hogy a diákok jönnek-e lemezt dedikálni óra után, inkább arra, hogy van-e kölcsönhatás a tanítás és a rockzenekarosdi között.

beckzoli:
Szeretek gondolkodni. Ráérősen, teraszon, és valahogy úgy alakult az életem, hogy viszonylag sokat olvasok. Azért jópár barátomra irigykedem, akik nálam sokkal többet olvasnak: Sári Laca [Sári B. László, PhD., egyetemi adjunktus, PTE BTK] például néhány előadásom után jogosan jegyezte meg, hogy ami hiányzott a lábjegyzeteimből, azt színpadi tapasztalattal pótoltam. A tanítás meg izgalmas dolog, de legalább annyiszor monoton. A tanításhoz, szóval ahhoz, hogy tényleg tanárnak mondhasd magad, következetesség kell, valami belső fegyelem, ami belőlem hiányzik. Szeretek szövegekkel foglalkozni, arra keresni válaszokat másokkal közösen, hogy mitől működnek, hogy miért működnek egyáltalán, hogyan lehet hozzájuk férni. Máskor meg untat, vagy zavar, hiábavalónak vagy feleslegesnek érzem, maníros okoskodásnak – olyankor nem találok benne örömet, és szomorkodom, hogy amolyan hivatásos olvasó vagyok, aki nem leli kedvét a szövegben. Olvasni vagy zenélni – végtére is mindegyikben van valami nárcisztikus.

- Gitárosként van olyan zenekar vagy gitáros, aki nagy hatással volt rád, akit mondjuk tudattalanul is beépítesz a 30Y zenéjébe?

Endy:
Én nem vagyok tanult gitáros, még kottát sem tudok olvasni. Ha azt mondanád, hogy játsszak el egy Cm7-es skálát második fekvésben triolákkal, akkor vagy elhűlve néznék rád, vagy elütném valami olyan tréfával, hogy abban mi a rákkenroll. Engem mindig azok a zenészek fogtak meg, akik annyira ki tudták tágítani a hangszer adta határokat, hogy gyakran nem is gitárként szólalt meg a kezük alatt a hat húr. Mondhatnék egy hosszú és unalmas szakmázós listát, vagy mondhatnám, hogy mindenki hatással van rám, akit irigyelni tudok, mert egyetlen lefogott hangjáról felismered, hogy ez ő. Fura egyébként, hogy frontembereknél stigma, ha felfedezed egy-egy gesztusban vagy szövegfoszlányban, hogy emlékeztet valakire, egy gitárosnál meg elismerő csettintés, ha összemontázsol tíz különbözőből valami önállót, amit saját titkos fűszerkeverékkel tud megszórni és izgalmassá tenni, úgy, hogy közben nyilvánvalóan felismerhető, miből merítkezik. Hogy tudattalanul mit építek be, azt nyilván nemigen tudom, de ha valaki kívülről nézi, olyan címkét biztos tud rá aggatni egy-egy témámra, hogy ebben benne van Michael Hedges, The Edge, Tom Morello, Jonny Greenwood vagy Cziránku Sándor– olyat meg biztos nem, hogy a bal kezemből cinkosan kikacsint Satriani vagy Tátrai Tibusz.

- A honlapotokon fent van két új szám (Gyereknek Bátor, 6 Milliárd), ezek szerint készül az új lemez. Hány dal van készen? Játszotok majd koncerteken új dalokat?
- Milyen zenei vonalon haladtok tovább, mennyiben lesz más a hozzáállásotok az új lemez felvételénél? Lehet tudni, hogy ki lesz a hangmérnök, producer, hogyan veszitek fel...

beckzoli:
A 6milliárd zenével-szöveggel-képpel állt össze egyből. Jó volt az Ádival együtt dolgozni a dal hangzásán, hangszerelésén, általában is talán ő az, aki a legjobb közöttünk ebben. A filmben meg, amit csináltunk az egyetlen profi a Smici volt [Schmidt Antal, operatőr], de neki nem engedtük, hogy a kamerához nyúljon, miután megcsinálta a beállítást. Abban segített, hogy a jelenetek azért láthatóak legyenek. A Bolond és a Curly meg izgalmasnak találta, hogy csinálnak ilyen youtube-graffitit, vagy hogy is lehetne nevezni ezt a műfajt: low-budget, manipulált kép, pc, igazi filmes hekkerkedés.
Szóval azt hiszem egyébként, hogy ezek a dalok nem az új lemez felé mutatnak, inkább játékok, kísérletek, vagy meggondolatlanságok, amiket nagyon szeretünk.

Endy:
Egyelőre még az sem biztos, hogy hagyományos értelemben vett nagylemezben gondolkodunk. Kicsit kiábrándultunk a lemezkultúrából. Zeneileg a fejünkben valami afféle körvonalazódik, hogy jó lenne a Semmi szédítő merészségét és kísérletező kedvét valahogy ötvözni a No. 4 dalszerűségével. Persze minden zenekar szeretné a korábbi lemezei hibáit levetkőzni, az erényeit pedig ötvözni, miközben úgy akar valami teljesen újat csinálni, hogy ne vegyen 180 fokos fordulatot vele, de ne is egy kitaposott ösvényt dekoráljon csak át. Egy nagyon nehéz időszakot vészeltünk át emberileg és szakmailag is tavaly nyáron, amikor Bóra Dávid, a hangzásunk mindenes megfejtője és a zenekar identitásának kíméletlenül őszinte csiszolgatója, vagyis a 30Y hatodik tagja elhunyt a felvételek közben. Ő sok mindennek a külső motorja volt, olyan dolgoké, amiket belülről, zenekarként nem mindig lehet tisztán látni. Karizmatikus és erős személyiség volt, aki félmondatokkal is meg tudta fogalmazni helyettünk vagy nekünk azt, ami bennünk van, de valamiért nem tudjuk kihozni magunkból. Az, hogy sokszor az ő szemüvegén keresztül láttuk a lényegi dolgokat egy lemez kapcsán, egészen körülhatárolható mederbe terelt mindent. Most nincs ilyen medrünk, teljesen szabadon hömpölyögnek az ötleteink. Ez sok mindenben egyszerre jó és rossz is, lehetőség is és teher is. A dalírásnak abban a szakaszában, ahol most vagyunk, még egyáltalán nem koncepciózusan gondolkodunk, és ez a medertelenség biztos, hogy nem teszi kiszámíthatóvá az új lemezt még saját magunknak sem. Zoli úgy is panaszkodott múltkoriban, hogy néha úgy érzi, a bátorságaink csak ál-bátorságok. Most saját nagyüzemi folyószabályozást fogunk tartani merészségből.

- A Szentimentálé elnevezésű akusztikus koncertjeiteken olyan dalokat is játszotok, amelyeket rendes koncerteken nem, vagy nem szerepelnek lemezen. Hogyan áll össze egy ilyen akusztikus műsor (illetve tervben van-e, hogy ennek a sorozatnak külön lemezt szenteltek)?

beckzoli:
A szentimentálé ötlete inkább fakadt önzésből. Arra gondoltam, hogy néhány dalt még akkor rögzítek, mielőtt megmutatom a zenekarnak. Mert ismerem őket – szétcincálják, átgyúrják, és persze, csinálnak belőle egy sokkal jobb dalt. De valahogy azt találtam ki, hogy maradjon ezeknek a daloknak basic-verziója is. És mivel a dalokat már én sem annak hallom, aminek megírtam, miután dolgozni kezdünk velük, hát maradt az, hogy a maguk átgondolatlanságában felvettem ezeket többnyire egy dobozgitárral. Hát ez lett a szentimentálé. Szerencsére a dalok egy része annyira működött, hogy zenekari hangszereléssel ugyan, de a megszólalást az eredetihez közel hagyva raktuk össze azokat. Az idők során ebből összeállt egy árnyék-repertoár, olyan dalokból többnyire, amiknek nincs zúzós változata: egész estés koncert, javarészt olyan 30Y-dalokkal, amelyek évente csak egy-kétszer hallhatók ezeken az alkalmakon. És ez olyankor nekünk is furcsa, felemelő pillanat. Van olyan, hogy még az Ádi is izgul.

- Melyik volt az utolsó lemez, amely nagy hatással volt rátok?

Endy:
Engem valahogy jobban megfognak teljes életművek, mint különálló lemezek. Amikor rá tudok csodálkozni valamire, hogy jé, ezt eddig hogyhogy nem hallottam. Amikor valakinek a véletlenül a kezembe került legújabb albuma miatt visszahallgatom az összes eddigi lemezét, és mindegyiken valami mást találok, ami miatt szeretni tudom. A legutóbbi ilyen az Eels-életmű, amire egymástól függetlenül, de tök egyszerre csodálkoztunk rá hárman is a zenekarból.

beckzoli:

Az egyik én vagyok a háromból. Számomra is kivételesen egyértelmű a legutóbbi zenei attack. A Déri [Déri Zsolt, zenei szakújságíró] időről-időre megérkezik egy marék lemezzel, amit szerinte én úgysem hallottam. Egyébként tényleg nem. És néha nagyon rossz, néha nagyon jó zenéket hallgatok így meg. Most is kaptam jópár 2009-es albumot tőle, és az Eels új lemeze engem is elvarázsolt. Ráadásul először az autóban hallgattuk az Epivel meg a Bóval, úgy, hogy közben távolodtunk a tengertől, valami elképesztően szép, szomorú és mindenképpen giccses képben.
_________________
beckzoli30y
fénypostküld